HOMLOKZAT ÉS TETŐ SZIGETELÉS

Cégünk nagy gyakorlattal vállalja házak, épületek hőszigetelését.  

Manapság mindenkit érzékenyen érintenek a fűtésre fordított költségek. És ugyanilyen fontos, hogy az egyre melegebb nyarakon mekkora költséggel tudjuk hűteni az otthonainkat. Ugyanis a hőszigetelés két féleképpen védi otthonunkat a külső hőhatásoktól. Egyrészt véd a hő kiszökésétől, másrészt véd attól, hogy a külső hőmérséklet lehűtse, vagy nyáron felfűtse az otthonunkat. 

Telefonos konzultáció után megközelítő árajánlatot tudunk adni. Hívjon bizalommal!

+36 70 625 2014

Rólunk

Gyakran dolgozunk olyan épületeken, amelye szigetelésére már hívtak "vállalkozót", de a megrendelő számára menet közben egyértelművé vált, hogy a "vállalkozó" nem ért a szigeteléshez. Ilyenkor a rosszul felragasztott hőszigetelő lapokat leszedjük és minden más anyag, amit addig felhasználtak, sajnos kárba vész. A megrendelőnek ez plusz anyag költség, plusz munkadíj. Ezért fontos olyan céget megbízni, amely rendelkezik megfelelő tapasztalattal és hozzá értő szakemberekkel.

hőszigetelés_1.jpg

hőszigetelés_2.jpg

A jó hírünk az, hogy megtalálta a megfelelő csapatot, mert:

  • évente 12-17 ház/épület szigetelését végezzük el

  • ismerjük a munkafolyamatokat, technológiai előírásokat, így az általunk kiépített hőszigetelés mindig hatékony

  • a munkát teljes anyag költséggel vállaljuk és anyag típusonként van beszállítónk, aki olcsón, gyorsan szolgál ki minket

  • kedvező áron dolgozunk

  • szerződésben vállaljuk a törvényben előírt garanciákat.

Keressen most és kérjen ajánlatot!
Ingyenes helyszíni felmérés

Tel: +36 70 625 2014

Név *

Telefonszám *

Email *

Üzenet *

hat + egy = ?

Árak

Fontos, hogy ahány szigetelési megrendelés, annyi féle, Ezért nem tudunk minden lehetőségre árat kiírni. Kérjük, hívjon minket és az Ön által felvázolt elképzelésekre már telefonon tudunk hozzávetőleges árat mondani. 

Telefonos konzultáció után megközelítő árajánlatot tudunk adni. Hívjon bizalommal!

+36 70 625 2014

Mikor hatékony a hőszigetelés?

Sokan azt gondolják, hogy a hőszigetelés kizárólag a ház/épület homlokzati hőszigeteléséből áll, de ahhoz, hogy hatékony legyen a szigetelés, ennél komplexebb szigetelési eljárásra van szükség.

Lábazat szigetelés: A lábazat szigetelése rendkívül fontos és az is, hogy a szigetelés a technológiai előírásoknak megfelelően legyen kiépítve. A lábazat a mellett, hogy a külső hőmérsékletet továbbítja a ház falaira, belső terébe, a talajjal is érintkezésben van, azaz onnan is közvetíti a hideget az épület egyéb részei felé. Így ennek a szigetelési formának a hiánya nagy mértékben rontja a homlokzatszigetelés hatékonyságát. 

Amennyiben van a lábazaton terméskő burkolat, azt eltávolítjuk, majd a szigetelés után eredeti állapotában visszaragasztjuk. Illetve fontos, hogy a lábazat szigetelést követően az Ön igényeinek megfelelően burkoljuk/színezzük a lábazatot.

A lábazat szigetelésére mindig XPS lemezeket használunk.

Homlokzat szigetelés. A lábazat fölötti falfelület szigetelése, egészen a fal tetejéig. Fontos az ajtók, ablakok körüli spaletták szigetelése is. A hőszigetelő lemezeket szorosan, egymás mellé kell ragasztani, majd dűbelekkel a falhoz erősíteni. Ezután a szigetelés felülete kap egy glett réteget merevítő hálóval, majd egy sima, másodlagos glettet,melyre száradás után mehet a színezés.

A falakra minimum 10 cm vastagságú szigetelést érdemes ragasztani, lehetőleg a hatékonyabb, grafitos kivitelben.

Födém és tető szigetelés. Amennyiben szigeteljük a lábazatot és a falakat, már csak a felfelé szökhet a meleg, vagy fentről érhetik a lakó teret külső hőhatások. E tekintetben két dolgot tehetünk. 

A laktér födémének, azaz a padlás aljzatának szigetelése. Erre a célra kőzetgyapot szigetelő anyagot célszerű használni. Illetve szintén kőzetgyapottal érdemes a tető faszerkezetében a gerendák közti részeket kitölteni.

Amennyiben ezt a három eljárást egyidejűleg alkalmazzák, garantált, hogy télen a hő a lakó térben marad, illetve az is, hogy nyáron az otthonunk jóval kisebb mértékben melegszik fel.

Hívjon minket most és személyre szabott árat az elképzelései alapján tudunk mondani.

Homlokzati-hőszigetelés.jpg

Homlokzati-hőszigetelés_01.jpg

hat + hét = ?